Fakivágás után mi legyen a tuskóval?

Fakivágás után mi legyen a tuskóval

Előfordul, hogy a régóta dédelgetett fánk egészségi állapota, veszélyessége miatt, vagy csupán mert már nem tartunk rá igényt, kivágásra kerül.

A probléma a fakivágás után kezdődik, amikoris rájövünk, hogy a szép kertünk kellős közepén nem mutat jól a szeretett fára emlékeztető csonk. Ilyenkor szoktak felmerülni jobbnál jobb ötletek a tuskó eltávolítására.

Az elsőre leggyakrabban előforduló próbálkozás a csákányos nekiveselkedés. Kell hozzá egy csákány, egy balta, izomerő, és a csonk méretétől függően pár, vagy sok munkaóra.

Lényegesen könyebb dolgunk lehet, ha hagyjuk a csonkot legalább egy méter magasra, hogy tudjuk majd mozgatni. Először ássuk körbe a fatörzset, és vagdossuk el az oldalgyökereket. Érdemes a tuskó méretéhez képest legalább kétszeres, háromszoros átmérőjű körben próbálkoznunk, mivel itt már lényegesen kisebbek, gyengébbek az oldalgyökerek.

kézi tuskómarás

Ha a gödör már megfelelően mély, kezdődhet a mozgatás, rángatás, kézzel, vagy gépi vonóerővel. Utóbbi azt jelenti tulajdonképpen, hogy valamilyen járműhöz kötjük a csonk felső részét, majd óvatosan meghúzatjuk.

A már nem függőleges törzs főgyökerei így hozzáférhetővé válnak, és erős baltacsapásokkal elvágható.

Amennyiben nem kívánunk (vagy munka közben meggondoltuk megunkat) csákányozni, fát ráncigálni, hívhatunk valamilyen munkagépet. Egy markolóval a több napos kézi munka néhány órával kiváltható. A gép egy kis ásás után könnyedén kifordítja a rönköt, esetleg néhány vágás után már hűlt helye. Sajnos ez a megoldás sem maradéktalan, a munkagépnek méretétől függően nagy a helyigénye, komoly pusztítást végezhet a kertben, emellett persze költséges megoldás is.

A legkifinomultabb megoldás tuskómaró géppel szétforgácsolni a csonkot. Ez a gép speciálisan erre a feladatra készült, szűk helyekre is könnyedén benavigálható és percek alatt a föld felszíne alá darálja a nemkívánatos csonkot. Gyors, hatékony módszer, a keletkezett darálék könyebben mozgatható mint az egyben kifordított tuskó, ráadásul még a környezetben is csak minimális károsodást okoz, nem kell több köbméteres gödröket feltölteni földdel. Könyebb dolgunk lesz, ha megkérjük a favágó szakembert, hogy a fakivágás után minél alacsonyabbra vágja le a fatörzset.

Létezik számtalan, házilag is könnyen kivitelezhető eljárás a csonk eltávolítására. Ezeket nem részletezném, mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Magas nitrogéntartalmú trágyával történő kiégetés, gombaspóra ültetése a tuskóba, tűz gyújtása a csonkon, esetleg meg lehet tartani dekoratív természetes virágtartónak is.

Általánosságban elmondható, hogy nincs legjobb eljárás, mindig a helyi adottságok, a tuskó mérete és a fajtája határozza meg a leginkább célravezető, legmegfelelőbb módszert.

Ezért javasoljuk, hogy kérjen tanácsot a favágást végző szakembertől, neki minden bizonnyal több tapasztalata van ezen a téren.

tuskózás munkagéppel
tuskomaro.jpg_1